Az év végi ünnepekhez közeledve a város valamennyi óvodájába ajándékkal érkeztünk bízva abban, a készségfejlesztő társasjáték hasznos kikapcsolódást nyújt majd a gyerekeknek. Tovább
Ismét helyi alkotók mutatkoznak be nagy sikerrel intézményünkben, az Orosházi Képzőművészeti Csoport tagjainak alkotásait december 7-éig tekintheti meg az érdeklődő közönség. Tovább
Újra foltvarrókkal telik meg a programokban bővelkedő őszi hónapokat nyújtó orosházi művelődési központ, november 17-én ismét megszervezik a közkedvelt Foltos napot. A tagok egész éves szebbnél szebb munkáiból kiállítás is nyílik. Tovább
A Körúti Színház nagy sikerű előadása nyitotta meg idei őszi színházi sorozatunkat, Tabi László: Spanyolul tudni kell című darabját láthatta a PMK közönsége. Az estnek a színpadra lépő művészek tekintetében is volt orosházi vonatkozása. Tovább
Fantasztikus hangulatot teremtett színháztermünkben Csepregi Éva, aki interaktív gyermekműsorával érkezett hozzánk a Micimackó Bérlet Plusz keretében. Tovább
Ismét nagy sikerrel rendezte meg már hagyományosnak számító népdalköri találkozóját a Bokréta Népdalkör. A szeptember 22-i program keretében idén először határon túli vendégeket is köszönthettek. Tovább
Az önkormányzat programsorozatának szervezésében intézményünk aktív szerepet vállalt. Kerékpáros reggelivel, ismeretterjesztő közlekedési sétával, az iskolásoknak szóló ügyességi és sportos vetélkedőkkel és ingyenes kerékpár-átvizsgálással is készültünk. Tovább
Szeptember elsején immár harmadik alkalommal rendezte meg a Békés Megyei Önkormányzat a Megyenapot Békéscsabán. A kiváló programot nyújtó, méltán közkedvelt egész napos sokadalmon az Orosházi Települési Értéktár Bizottság is ott volt, városunk standja nagy sikert aratott. Tovább
Nicsak, ki lakik itt? A Bánfalvy Stúdió legújabb vígjátéka 2026. január 17-én, este hét órától Orosházán, a Petőfi Művelődési Központban. Jegyek már elérhetők intézményünk pénztárában, és ide kattintva.
Kvízest a magyar kultúra napja alkalmából – játékos műveltségi vetélkedő csapatoknak. 2026. január 23. (péntek) 18.00 óra Petőfi Művelődési Központ (5900 Orosháza, Kossuth L. u. 3.) 4-6 fős csapatok jelentkezését várjuk Ajánlott korosztály: 16+ Jelentkezési határidő: 2026. január 19. (hétfő) 16.00 óra Jelentkezés és bővebb információ: szervezes@pmk.oroshaza.hu
Stand up comedy show 2026. január 31-én, 19 órától Orosházán, a Petőfi Művelődési Központban. Fellépők: Orosz Gyuri, Lorán Barnabás, Valtner Mályki. Műsoridő: 80 perc, jegyek elérhetők az alábbi linken, ide kattintva.
Ebben a sorozatban híres művészek mesélnek az életükről, a számukra meghatározó pillanatokról és kalandokról. Stand up? Monodráma? Élettörténet? Mindezek keveréke. Itt a forgatókönyvet valóban az élet írja. Személyesség, humor, kitárulkozás – ezek az Egy életem előadások kulcsszavai. Thuróczy Szabolcs napjaink egyik legnépszerűbb magyar színésze. Rengeteg filmben (Tiszta szívvel, Larry, Drakulics elvtárs), sorozatban (Aranyélet, Társas játék, Besúgó), színházi előadásban (Pintér Béla és Társulata) láthattuk. Minden figurából képes izgalmas, összetett karaktert felépíteni. Pedig csak jogi diplomája van, a színészetet iskolában sosem tanulta. Egy élete, egy halála: Thuróczy Szabolcs ezen az estén kiáll a nézők elé és elmeséli az életét. Az előadás hossza: kb. 90 perc
Randevú Párizsban, avagy Kellemes Húsvéti Ünnepeket! vígjáték két részben a Pesti Művész Színház előadásában 2026. április 29-én, szerdán 19 órától Orosházán, a Petőfi Művelődési Központban. Jegyek elérhetők intézményünk pénztárában és ide kattintva.