Az Orosházi Advent keretében idén is várja a gyermekeket az óriás adventi naptár a Főtéren, ahol terveink szerint a város valamennyi óvodájába jut meglepetés. A városi összefogás keretében megvalósult kezdeményezéshez partnerek jelentkezését várjuk.
Az Orosházi Advent évek óta közkedvelt programeleme az óriás adventi naptár. A belvárosban felállított házikónál a város óvodáinak intézményi szinten biztosítunk lehetőséget arra, hogy a naptárban ajándékra leljenek és ezzel közösen tegyük örömtelivé több száz óvodás ünnepvárását.
Elsősorban olyan meglepetésekre, ajándékokra gondolunk, melyek hasznosak egy-egy óvodának. Például bel- és kültéri játékok, kreatív eszközök (színes ceruzák, festékek, rajzlapok stb.), édességcsomagok.

Az ötlet megvalósításához partnerek (vállalkozások, szervezetek, közösségek) jelentkezését várjuk. Aki csatlakozni kíván a PMK Orosháza szervezésében megvalósuló városi kezdeményezéshez, 2025. november 28-ig jelezheti a szervezes@pmk.oroshaza.hu e-mail címen.
Az ajándékokat az ünnepvárás időszakában az adventi házikónál adjuk át az óvodák képviselőinek, a városi összefogás keretében megvalósuló programra a felajánlókat is örömmel várjuk.








