Pörneki Attila igazgató, matematika és ének-zene tanár, karvezető. A Kossuth technikum és szakképző iskola igazgatója tavaly óta, több évtizede kórusvezető: 2016 óta a Kodály Zoltán Gyermekkórust vezeti, 1998 óta az Orosházi Advent Kórust, mely 2013 óta megyei szinten működik, és 2014 óta a Hetednapi Adventista Egyház országos zenei vezetője. Egyházi kórustalálkozókat, zenei napokat szervez és koordinál. PMK portré sorozatunkban mesél szakmáról, kultúráról, elhivatottságról.
A zene, mint művészet és a matematika, mint tudomány mintha nem tudott volna megegyezni afelől, hogy melyikük csábítsa, kösse magához Pörneki Attilát. Csatájukat, fel-felbukkanó párbajukat látjuk élete fontosabb momentumainál. Aztán valahogy csak kiegyeztek: főállás, mellékállás, autodidakta módon való hangszertanulás, informatika tagozat a gimnáziumban, matematika tanári és ének-zene tanári, karvezetői végzettségek mutatják, hogy a két világ különbözősége mégis valamiféle harmóniát, sikeres pedagóguspályát eredményez.
Sorsa révén kénytelenek vagyunk hasonlóságokat is felfedezni a kóruséneklés és a matekpéldák között, bár mindkettőtől borsózik valakinek a háta: a gyengébb matekosnak ettől, aki nem annyira szeret énekelni, annak meg amattól. Azt leszögezi: több adottság az énekléshez kell, gyakorlással a gyengébb matekos tud fejlődni. No de kezdjük az elején az egykori táncsicsista életpályáját.
– Látszólag „átlag” matematika tanár vagy, de az, ahogy hatni tudsz a lélekre a kórusok révén, azt mutatja, hogy mégsem. Igaz ez a kettősség?
– Igaz … (nevet)
– Mindig együtt volt?
– Nem. Gyerekkoromban nem mutatkozott, hogy belőlem matematika tanár lesz. A muzikalitás már igen: talán alsós voltam, amikor hegedülni tanultam a zeneiskolában, és bár nem szerettem, de a „semmit nem hagyunk abba” szülői intelem alapján a hat évet végigvittem, jártam a zeneiskola kamarazenekarába is. Autodidakta módon megtanultam zongorázni, majd beiratkoztam zongorára hivatalosan is. A jó ritmusérzékem révén beugrósként megfordultam a helyi fúvószenekarban, nagydobos és cintányéros szerepben is. Ha ez nem lett volna elég, tanultam templomi orgonát is két évig és jártam magánénekre is. Itt zárult le a középiskolás korszakom, valóban sűrű volt, és a végén ott volt a dilemma, hogy hivatásszerűen foglalkozzak-e a zenével a továbbiakban.
– A nem mellett döntöttél. Miért?
– A matematika iránti komolyabb érdeklődésem tizedik osztályban kezdett kialakulni. Az döntött, hogy a matematika tanári szakot tudtam egyetemi szinten végezni, a Szegedi Tudományegyetemen, szemben a főiskolai szinttel, amit a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola tudott adni. Hosszú távra tervezve úgy gondoltam, hogy az életben több előnye lesz az egyetemi diplomának. A zene megmaradt hobbi szinten. Karnagyként, orgonistaként, zongoristaként tevékenykedtem ezekben az években is.
Orosházán 2005 óta tanít. Először a József Attila iskolában, matematika tanárként. Eközben ének-zenei tanári, egyetemi szintű diplomát szerzett. A következő években a városban alakuló kórusokat vezette. Nehéz döntést követően, 2010-ben felkérés nyomán váltott munkahelyet, és a Kossuth iskola matematika tanára azóta is. Bár többször is hívták máshová, megszerette azt az iskolát, maradt. Közben elvégezte a közoktatás-vezetői képzést is.
– A 2010-es évben óraadó énektanárként feladatul kaptam, hogy újraszervezzem a Táncsics kórust. Ez sikerült is, arany diplomát, és Év kórusa címeket hoztunk el. Három évről beszélünk, mert az oktatás átszervezésével ellehetetlenült az óraadás.
2016 őszén pedig a Kodály Zoltán Gyermekkórus vezetésére kapott felkérést. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy azt is sikerre vitte.
– Négyszer voltunk megyei kórusminősítőn, mindig a legfényesebb sikerrel jöttünk haza: arany diploma, dicsérő oklevél, háromszor Év Kórusa minősítés – amit korábban sosem sikerült elhoznia a gyermekkórusnak. A Kodállyal fontos célunk bekerülni az országos, majd a nemzetközi palettára is. Eljutottunk a Kodály Zoltán Országos Magyar Kórusversenyre, ahol ezüst minősítést kaptunk. Furcsa, hogy szinte múlt időben kell beszélni az idei tanévről, hiszen a pandémia miatt már az ősszel leállították a próbákat. Nagyon hiányzik a közös éneklés, a munka a gyerekekkel.
– Hasonlóságot látok a matek példák gyakorlása és a szólamok gyakorlása között.
– A matematikánál minden kötött, ott a szabály az szabály, nincs mellébeszélés. A zenében ugyan szintén vannak kötött elemek, de az szabadabb, megvan a karnagy bizonyos szabadsága a kottában lévő utasítások mellett is.
– A sikerig vezető úton van hasonlóság a két területen?
– A sok gyakorlás mindkettőnél nagyon fontos, az biztos. A típusfeladatok begyakorlása vagy a hangképzés és kigyakorolt dallamrészlet mind egy irányba mutat: magabiztossághoz és a sikerhez.
Feleségével, Csige Eleonórával egyházi kórustalálkozón találkoztak, mondhatni a zene sodorta egymás mellé őket, 2005-ben házasodtak össze, harmóniában nevelik fiúkat, Benjámint. A közös szakmai munkát megkönnyíti, hogy egy párt alkotnak az életben is.
– Egy kórusművet akkor is levezénylek és ő elkísér (zongorán), ha nem látjuk egymást, vagy fordítva – mondja Attila – utalva arra, akkor is érzik egymás szándékát, ha nem látják egymást.
– Mitől jöttek a sikereid? Miben látod a titkát?
– Kórusénekléshez, karvezetéshez elhivatottság kell, sőt, egyfajta egészséges fanatizmus. Ha mondhatom így, én minden kórusból „kitapostam” a legtöbbet, a legjobbat. Azt gondolom, hogy ha a tagok látják, hogy a sok munkának van értelme, a karvezető ott van szakmailag és nem a levegőbe beszél, akkor sokat tudnak beleadni. A Táncsics kórusnál voltak külsősök, felnőtt, meglett férfiak, akik besegítettek. A szüleimnél este 8-tól szólampróbákat tartottunk, és eljöttek. Ha ezt megtették, akár vidékről eljöttek, akkor az jelent valamit.
– Mennyire szeretsz nehéz feladatokat adni a kórusaidnak?
– Azt vallom, hogy kell a határainkat feszegetni. Van olyan is, ami könnyedebb, szeretjük, énekeljük, de ha nincs kihívás, akkor okafogyott az egész.
– Mit jelent számodra a kultúra?
– Az életem része, ezzel teljes az életem.
B. Imre Julianna
