Február 7-14. Házasság hete. Február 14. Valentin nap. A témánk az esküvői fotózás: mi a szépsége és mi a nehézsége a munkának – orosházi fotósokat kérdeztünk, és természetesen kértünk egy-egy képet is tőlük.
A legfontosabb pillanatok megragadása a lényeg Rosta Tibor esküvői- és hírfotós számára, aki tizenöt évvel ezelőtt ragadott fényképezőgépet. A mozgóképet cserélte állóképekre, hiszen korábban egy évtizedig operatőrként tevékenykedett. Első perctől a mozgalmasság vonzotta és az, miként lehet egy emberi érzést, egy mosolyt, egy pillantást megragadni úgy, hogy az visszaadja, mi játszódott le a szereplőkben a kép elkészültekor.
– Ezért is vezetett egyenes út az esküvői fotózáshoz, ami sokkal több számomra és a velem együtt dolgozó párom számára, mint munka. Feltölt, hogy boldog emberek keresnek meg és az örömüket dokumentálhatjuk. Minden esküvő más és mindegyikre kicsit áhítattal készülünk, hiszen nekünk engedik meg a párok, hogy ott legyünk a bensőséges pillanataiknál. Ez nagy megtiszteltetés, ugyanakkor nagy felelősség is, mivel valóban megismételhetetlen történésekről van szó. Esküvői fotósnak lenni nem azt jelenti, hogy kattintunk párat. Sokkal inkább azt, hogy egy út első lépéseit együtt tesszük meg a fiatalokkal, akikkel nem ritkán később is élő marad a kapcsolatunk, mi fotózzuk a babavárást, a keresztelőt, a mi képeinkkel telik meg a családi album. Felemelő érzés.
Mit szeret ebben a munkában? Ezt a kérdést tettük fel elsőként Püspöki Zsolt számára is, aki kiemeli: a fotó annak a pillanatnak az utókorra hagyott lenyomata.
– Minden esküvő egyforma, a cél mindig ugyanaz: két ember a szerelmét és közös terveiket az esküvővel pecsételik meg. Aztán jön a csavar: minden embernek megvan a maga egyénisége, ezzel minden párnak a megismételhetetlensége, és rögtön rájövünk, hogy bár vannak megszokott elemek, az esküvők nagyon is különbözőek. Na, pont ezt szeretem benne. Ott lenni azon a napon, részese lenni, sodródni a háttérben és közben lehetőleg maradandót alkotni pillanatok, emlékek, mosolyok és sokszor örömkönnyek megörökítésével. Itt aztán minden van: ölelések, irigy tekintetek, grimaszok, fintorok, rácsodálkozások. Mély érzések. Tervek. Legtöbbször szinte kézzelfogható a szeretet. Csodálatos. Imádom. – Máskor azt szeretem, ha egyes helyzetekben át tudom venni az irányítást, kicsit finomítani, talán néha szebbé tenni egy pillanatot, picit a tökéletességre törekedni, hiszen a fotó annak a pillanatnak az utókorra hagyott lenyomata.
Arra is kerestük a választ, mi lehet a nehézség számára?
– A folyamatos átszervezés, csúszások, váratlan helyzetek kezelése, az egész napos stressz. Az állandó rohanás, nehogy lemaradjunk, vagy ha lehet, a dolgok elébe menjünk. Nagyon nagy emberismerettel gazdagít ez a munka, jó ismerősöket, barátokat is hozott, de találkozunk olyan hozzáállással is, amit nehéz elviselni. A pörgős nagy nap után ellenpont a hetekig tartó utómunka, aminek a monotonitásban rejlik a nehézsége – zárja Püspöki Zsolt.
– Talán túlzóan romantikusnak hangzik, de minden esküvői fotózás alkalmával újraélem a sajátomat – kezdi beszélgetésünket Török Zsolt. Akkor érzem, hogy a munkámban minden tökéletes, mikor azt látom a páron, hogy a nap minden percét tudatosan élik meg, nem csak sodródnak az eseményekkel, nem csupán a vőfély, az örömszülők vagy épp a fotográfus instrukcióira várnak, hanem az, és úgy történik, ahogyan elképzelték, milyen lesz ott állni egymás mellett, és beleborzongani az „igenbe”.
Úgy fogalmaz, a kreatív fotózáshoz elengedhetetlen, hogy mindannyian kilépjünk a hétköznapok megszokott rutinjából.
– A legkedvesebbek mindig azok a képek, ahol látszik, hogy a nő és a férfi egyformán és minden mozdulatukkal tudatában vannak annak, milyen csoda történt velük az oltár, vagy az anyakönyvvezető előtt. Akik nem csupán a sémákat látják a szertartásban, azok felszabadulnak a kamera előtt, és nem másnak akarják viszontlátni magukat a felvételeken – lényüktől idegen öltözékben, sminkben, pózokban -, hanem azzal a letisztult egyszerűséggel, amilyen maga a szerelem.
Sokféle párral találkozik Palotás Rajmund is, aki számára mindig fontos, hogy megtalálják a közös hangot. A nagy nap előtt ezért többször egyeztetnek, megbeszélik az aggodalmakat.
– Az esküvő napja egy feszült nap, hiszen fotósként igyekszik az ember minden fontos pillanatot, elkapott félmosolyt megörökíteni a teljesség kedvéért. A sok órás talpalás, folyamatos koncentráció a nap végére általában nagyon kimerít, sokszor reggel 6-7 órakor kezdődik a program, és normál körülmények között hajnali 1-2 óra körül búcsúzunk el egymástól. A tavalyi évben nehézségként megjelent még a vírus az életünkben, ez az esküvőkre is rányomta a bélyegét, sok párban kellett tartani a lelket vagy másodlagos megoldást kigondolni velük a kialakult helyzetre. Hozzáteszi, a nagy nap könnyebbé tehető, ha a kreatív fotózás már korábban megtörténik.
– Ez az egyik legizgalmasabb, de egyben legfárasztóbb része az esküvői munkának, ott teljesen én irányítom, gardírozom a párokat. Szólhatunk még a hetekig tartó utómunkáról, de hiába a nehézségek, ezt a szakmát nem tudja élvezet nélkül űzni.
– Minden egyes pár, minden egyes fotózás egy új élmény, mindig új emberekkel ismerkedik meg a fotós, és önmaga is fejlődik minden fotózás alkalmával. Nagyszerű érzés a nagy nap izgalmát újra és újra átélni, a párral együtt izgulni, nevetni vagy épp egy könnycseppet elmorzsolni az esemény során. Sok esetben jönnek vissza a korábbi esküvős párok újabb fotózásra, van úgy, hogy ezekből az ismeretségekből barátságok születnek.
B. Imre Julianna
