Az Országgyűlés tavalyi határozata alapján 2020 a nemzeti összetartozás éve. A koronavírus-járvány miatt más értelmezést is nyert az összetartozás, és a valós térből a virtuális felé tolta el a lehetőségeket. Hiszen nem utazhatunk már hetek óta egymás országába, a családok, barátok az online felületeken kénytelenek tartani a kapcsolatot.
A kényszerűség új formákat hozott a kitűzött célokhoz vezető úton. Többek között online pályázatok születtek, amelyek a járványügyi szabályok betartása mellett szólítják meg a különböző közösségeket, hogy a határon átívelő összetartozás-érzést életben tartsák. „Egymástól távol maradva is hívjuk fel a figyelmet összetartozásunkra és közösségünk hagyományaiból sarjadó életerejére, a Kárpát-medencét behálózó kisfilm-sorozattal!” – szól például az Örökség Egyesület felhívása, amelyre Orosháza is megmozdult, a Harangos Néptáncegyüttes révén.
A Határtalanul! program célja a magyar-magyar kapcsolatok építése, személyes kapcsolatok kialakítása, elmélyítése. A program a nemzetpolitikai célt fordítja le konkrét tapasztalatokra, azaz a Határtalanul! a nemzeti összetartozás operatív programja. Keretében magyarországi iskolák tanulói az állam támogatásával osztálykiránduláson vesznek részt a szomszédos országok magyarlakta területein, így személyes tapasztalásokat szereznek a külhoni magyarságról. A program keretében 2010 óta megközelítőleg 100 ezer magyarországi diák vehetett részt a határon túli régiókat célzó tanulmányi utakon. Számos orosházi család is hallgathatta már a gyermeke élménybeszámolóját a program keretében zajlott utazások után. Ennek nyomán pedig sokan lehettek, akik visszatértek az adott vidékre, vagy kedvet kaptak már határon túli úticélokhoz.
A június 4-i dátum azzal együtt 1920 óta gyászbetűkkel szerepel a magyar történelemben.
Ezen a napon szakadt szét a magyar nemzet teste, a trianoni békediktátum következtében.
Azon a gyászos napon „Minden harmadik magyar idegen állam polgárává vált. Területileg Magyarország kétharmadát elvesztette, Románia például 103 ezer négyzetkilométert kapott, nagyobbat, mint a megmaradt Csonka – Magyarország.” Ez már Koszorús Oszkár helytörténészünk egy 2009-es megemlékező beszédéből való összegzés. A szerző így folytatta: „Trianon nemcsak jobb vagy baloldali embereket érintett, mindenkit. Ennek ellenére negyven esztendeig tabu volt, az uralkodó politika szembe helyezkedett, mikor az összmagyarság közös érdekeiről volt szó.”
A nemzeti emléknap 2010-ben alkotott törvény alapján vált a Nemzeti Összetartozás Napjává, ami a trianoni békeszerződés aláírásának emléknapja és a magyar nemzet összetartozásának ünnepe. A szerző engedélyével álljon itt további részlet a beszédből, amely a korabeli Orosháza hangulatát is megidézi.
„Tény az, hogy az úgynevezett központi hatalmak, a német és az osztrák – magyar haderő 1918 őszén elvesztette az első világháborút a Franciaországot, Nagy-Britanniát, Olaszországot és néhány más államot tömörítő antant erőkkel szemben. A magyarság már akkor is rendkívül megosztott volt, a sorsdöntő pillanatokban nem tudtak egységesen cselekedni. Tisza István volt miniszterelnököt meggyilkolták, a Károlyi Mihály vezette politika válságból válságba sodródott. 1919. március 20-án megkapták az újabb párizsi követeléseket tartalmazó Vix – jegyzéket, Károlyit lemondatták, kikiáltották a Tanácsköztársaságot. Kun Béláék eszmei és fegyveres közösséget vállaltak Szovjet – Oroszországgal, azt sugallva, hogy rájuk támaszkodva ellenállhatunk az antant hatalmak kíméletlenségének.
A lélekszáma alapján várossá emelkedett Orosházán megalakították a Proletár Direktóriumot, választásokat tartottak, a belső rend védelmére Vörös Őrség alakult. Szocializálták az üzemeket, a pénzintézeteket, a nagyobb kereskedéseket. Egy visszaemlékezés szerint Szamuely Tibor hadügyi népbiztos járt Orosházán, de nem talált ellenforradalmárokat, nem végeztek ki senkit.
1919. április 28-án a román csapatok megszállták Orosházát, ellenőrizték a közigazgatást, a sajtót, nem mellesleg minden mozgatható dolgot elraboltak, agitációt folytattak a Romániához csatlakozás érdekében. 11 hónapig, 1920. március 28-ig uralkodtak községünkben, majd bevonult a Nemzeti Hadsereg. A proletárdiktatúra egyik államtitkára volt az orosházi Csizmadia Sándor, majd ennek bukása után két orosházi töltötte be rövid ideig a földművelésügyi miniszteri tárcát: a Peidl – kormányban Takács József, a Friedrich – kormányban pedig Győry Lóránt.
Az 1919 november végén megalakult Huszár – kormányt Clemanceaux francia miniszterelnök felszólította, küldje el Párizsba a békedelegáció tagjait. Vezetőjük gróf Apponyi Albert, mellette gróf Bethlen István és gróf Teleki Pál is részt vett a küldöttségben. Házi őrizetben tartották őket, a békefeltételeket tartalmazó okmányokat csak 1 hét után kapták kézhez. A Teleki által összeállított memorandumban cáfolták a földrajzi, történelmi és gazdasági tévedéseket, azonban meg sem hallgatták őket. Apponyi grófot csak a konferencia utolsó napján engedték szólni, tolmács nélkül franciául és angolul beszélt ékesszólóan. Hiába!
A magyar népet – bár nem volt felelős a háború kirobbantásáért – kegyetlenül megalázták és megcsonkították. A magyar kormánynak a békediktátumot el kellett fogadni. Apponyi lemondott, mások látták el kézjegyükkel a szerződést 1920. június 4-én délután a versailles-i Nagy – Trianon kastélyban. Ez az egyetlen magyar törvény, amely fekete keretben jelent meg!
Egy korabeli tudósítás így jellemezte az ország hangulatát: „ A budapesti templomokban ma délelőtt megkondultak a harangok, a gyártelepek megszólaltatták szirénáikat, és a borongós őszies levegőben tovahömpölygő szomorú hanghullámok a nemzeti összeomlás fájdalmas gyászát jelentették… Ma tehát elszakították tőlünk a ragyogó magyar városokat: a kincses Kolozsvárt, a Rákócziak Kassáját, a koronázó Pozsonyt, az iparkodó Temesvárt, a vértanúk városát, Aradot… A város és az ország némán, méltóságteljesen, de komor arccal tüntetett az erőszakos béke ellen. Egész Budapest a gyászünnep hatása alatt állott. A mulatóhelyek zárva voltak, a vonatok, a kocsik megálltak, s a munkások sok helyen letették a szerszámokat néhány percre ezen a fekete pénteken.”
Tudjuk, de ismét el kell mondanunk: Magyarország területe 282 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre, lakossága 18,2 millióról 7,6 millióra csökkent. Ugyanakkor több mint 3 millió magyar fölött lépett át a határ, 1,6 millió magyar került Romániához, 1 millió Csehszlovákiához, félmillió Jugoszláviához. Minden harmadik magyar idegen állam polgárává vált. Területileg Magyarország kétharmadát elvesztette, Románia például 103 ezer négyzetkilométert kapott, nagyobbat, mint a megmaradt Csonka – Magyarország.
A Feldarabolt Magyarország című könyvben olvashatjuk azt, hogy „A trianoni béke a szégyenletesen kihasznált bírák, sóvár szomszédok és a tudatlan nagyhatalmak képviselőinek közös, rosszindulatú munkájának a gyümölcse.”
Igen, mert színmagyar és magyar többségű településeket szakítottak el és csatoltak az utódállamokhoz. A határvonalak meghúzásánál a vasútvonalak elhelyezkedése volt a döntő. Magyarország elveszítette vasúthálózatának 62, közútjainak 74 százalékát, szétvágták az ország gazdasági ütőereit. Megtört az a földrajzi és gazdasági egység, amelyben a Kárpátok hegyes vidéke harmonikusan kapcsolódott a síksághoz. Szinte minden természeti és ásványi kincsét elvesztette az ország, amelyek jóléte alapját jelentették: a szén, vas és sóbányákat, a réz, ezüst és aranybányákat. Megfosztották szép hegyeitől, erdőinek jelentős részétől, vízierőműveitől, Fiume elcsatolásával elvágták a tengertől is. 220 települést kegyetlenül szétszakítottak. „Ez a magatartás egy becsületes országgal szemben, mely évszázadokon keresztül védte a Nyugatot, egyszerűen elképesztő.” – írta később egy angol diplomata.
A trianoni békediktátum eredményeként az addig Nagy – Magyarország mértani közepe táján fekvő Orosháza a román határhoz 35 kilométerre, a szerb határhoz 65 kilométerre került.
Arad régiós szerepét Szeged vette át, Orosháza jelentősége is kényszerűen megnőtt. A menekültek áradata indult meg a csonkává vált ország települései, így Orosháza felé is. Az ideérkezők legtöbbje kénytelen volt embertelen körülmények között élni, vagonokban laktak, munkájuk nem volt.
A teljes magyar társadalom égbekiáltó igazságtalanságnak tartotta a trianoni szerződést. Nagyon hosszú idő kellett, míg a lakosság fölocsúdott a sokkból. 1938-ban, majd 1940-ben az első és a második bécsi döntés visszajuttatott bizonyos területeket Magyarországnak, aztán a második világháború után az 1947-es párizsi békeszerződés ismét országunk kárára döntött. Még rosszabb helyzetbe került a határon túli magyarság, nem biztosították kisebbségi jogaikat, védtelenek maradtak. A szomszédos országok új vezetői olyan közhangulatot alakítottak ki, hogy háborús bűnösökként kezelték a magyar lakosságot.
(Elmondta Koszorús Oszkár, 2009. június 4-én Orosházán, a Történelmi Emlékparkban).
