Meghitt, érzelmi utazásban bőséges, értékteremtő estét hozott Orosházára Grecsó Krisztián és Hrutka Róbert a magyar kultúra napja alkalmából január 21-én. A PMK Orosháza több mint háromszáz fős közönsége előtt kitárult egy világ, melyben családról, szerelemről, félelmekről, elfojtott érzelmekről szóló anekdoták, megzenésített versek, novellák hívtak átszállásra. A néma csendben úszó pillanatok és az önfeledt nevetések kontrasztja sem volt idegen, amikor épp magunkra ismertünk egy-egy mélybe temetett, vagy épp felszínre tört, húsba vágó élethelyzetben. És bár akkora meglepettség nem futott át rajtunk, mint az ifjú Grecsón, amikor Kányádi Sándorral találkozott „Csongrád platános nagyutcáján”, hasonló izgalmat és mély tiszteletet éreztünk és érzünk, mint amit a költőre emlékező sorai festenek le a Harminc év napsütésben. Grecsó Krisztián József Attila-díjas íróval a hétfői zenés pódiumest előtt beszélgettünk várakozásról, egy új korszak kezdetéről, „furfangos és szép dolog”-ról.
A várakozásról írt nem is oly’ rég egy, a közösségi oldalon közzétett bejegyzésében. Ön mire várakozik most, mire a felkészülés?
Leginkább a Verára. Épp idefelé jövet, ahogy érkeztünk Orosházára, kaptam meg a teljes borítóját a könyvnek, melynek február 28-án lesz a bemutatója. A várakozásnak van egy szép része, amikor fel lehet öltöztetni a lelket. Nekem most ez a fajta várakozás a legjobb rész. Ilyenkor a Vera még csak az enyém, ilyenkor még senki sem tudja, hogy mi van vele. Abban a pillanatban, amikor megjelenik, akkor már mindenkié, csak az enyém nem. Most még az enyém, egy szűk hónapig.
Mennyire marad az eddig megismert mederben az új kötettel? Hogyan alakul a valóság-fikció párosa?
Egy új korszak kezdete a Vera. Eddig kifejezetten alanyi szerző voltam, és fontos volt az, hogy mindig valamely életszakaszomhoz kapcsolódott az adott munka. A Tánciskolában, egy korábbi regényemben például igen hosszú részek játszódnak Orosházán és környékén, hiszen én évekig éltem Békéscsabán. A Vera teljesen más. 1980-ban játszódik Szegeden, és egy 11 éves kislány története. Bizonyos szempontból játszhatnék azzal, hogy Vera én vagyok, egyfajta Bovaryné-s gesztussal, de ez nem igaz. Másfelől meg vannak szempontjai a könyvnek, amelyek nyilvánvalóan az én életemet is keresztezik. A családi titkok és elhallgatások, a rád szakadt felnőttség, a gyermekvállalás nehézségei, vagy az örökbefogadás problémái. Ezek az én számomra is lehetnének alanyi kérdései ennek a könyvnek, de a főszereplő mégiscsak egy 11 éves kislány, és nem pedig a szülei, akiknek a nézőpontjából most elvileg én azonosulni tudok. Ez egy új korszak, teljesen más, mint az eddigiek. Remélem ezt is szeretettel fogadják majd.

Libikóka, színpadon múlt nyáron a Megyek utánad, Szabó Balázs által megzenésített versek… Milyen érzésekkel töltik el ezek az „utazások”?
Nagyon szeretek kikacsintani az irodalmi világból. Különösen, hogy huszonévekig csak abban voltam, és ez egy belterjes világ. Sőt, a magyar kultúra nagyon elszigetelten él, minden világa, beleértve a popkultúrát is, nagyon zártan működik. A szereplői ismerik egymást, de kifelé már alig valakit, illetve talán rokon szakmákat ismernek, de alig vannak átjárások. Én elkaptam egy hullámot, amikor ez nagyon jól feküdt, és több olyan barátom is lett ez idő alatt, akikkel szoros kapcsolatban vagyok, nagyon sokat gondolkodunk együtt. Élvezzük azt, mennyire másként látjuk a világot, és mennyire másként tapasztaljuk. Ilyen például Szabó Balázs, aki egy nagy adomány az életemben, egy későn jött barátság, ami mély bizalomra és kölcsönös munkára épül. Az új lemeze kapcsán is sokat dolgoztunk együtt, ezek nagyon jó dolgok. Hrutka Robival, akivel most jelen vagyunk, egy zenés darabot írtunk, amit Egerben játszanak. Egy interaktív ifjúsági darab, tantermi színház, ami megint egy új dolog, nagyon progresszív. Angolszász drámapedagógiai módszerről van szó, az alapja nagyon furfangos és szép dolog. Miközben a gyerek a darabról beszél, sokkal jobban megnyílik. Megszólítja a szereplőt, befolyásolhatja a sorsát, azt, ami történik vele. De közben igazából magáról beszél, csak nem kell magáról beszélnie; így nem szégyenül meg, ha valami olyanról szól, amit egyébként szégyellne elmondani. Megyünk is Egerbe, megnézni megint. Emellett Beck Zolitól a Csík zenekaron át Kollár Laciig sok zenésszel dolgozok most együtt. Nagyon jó helyzetek vannak, de ezek mindig nagyon-nagyon más szituációk. Ráadásul nekem azért rendkívül izgalmas mindez, mert olyan közösségi munkalehetőségeket ad, amit az írás soha.

Ha már kultúra napja, mit olvassunk, milyen kötetet ajánlana ma nekünk Grecsó Krisztián?
Azokat a könyveket ajánlom, amiket utoljára olvastam. A legutóbbi prózakötet Jü Hua Kína tíz szóban című esszégyűjteménye, ami nagyon érdekes. Azoknak, akik éltek a rendszerváltás előtt, több szempontból is, a kulturális forradalom idején játszódik Kínában, sok a párhuzam. Mostanában kifejezetten sok verseskötetet olvastam, aminek tudtam örülni. Simon Márton új verseskötete egy nagyon érdekes dolog, speciális metaforatechnikája van, és ha már a Távol-Keletnél vagyunk, maradjunk is ott. Szerintem nagyon érződik ezen a köteten, hogy Marci – akit személyesen nem ismerek, önzetlenül ajánlom – japán műfordító. Az, ahogyan kibomlanak a metaforákból az allegóriák egy egész versen át, az valamilyen módon idegen a magyar metaforahasználattól. Izgalmas volt számomra. Amit még ajánlok egy egészen másfajta könyv, Szív Ernő új kötete, a Meghívás a Rienzi Mariska Szabadidő Klubba. Irodalomtörténeti helyzetekbe belehelyezkedő, igazi, jóízű, vérbő novellákat tartalmaz, olyan általunk is ismert klasszikus szerzőkről, mint Márai, Krúdy… Nagyon jó könyv, jó szívvel ajánlom.
Grecsó Krisztián József Attila- és Aegon Művészeti Díjas író 1976-ban született Szegváron. Regények, novellák, versek, szövegkönyvek szerzője, dolgozott a Bárkánál és a Nők Lapjánál, az Élet és Irodalom szerkesztője. Főbb munkái: Vízjelek a honvágyról (versek 1996), Angyalkacsinálás (versek 1999), Pletykaanyu (elbeszélések 2001), Caspar Hauser (versek 2001), Isten hozott (regény 2005), Tánciskola (regény 2008), Mellettem elférsz (regény 2011), Megyek utánad (regény 2014), Jelmezbál (novellák 2016), Harminc év napsütés (novellák 2017).