Ismét nagy sikerrel rendezte meg már hagyományosnak számító népdalköri találkozóját a Bokréta Népdalkör. Az intézményünkben tartott szeptember 22-i program keretében idén először határon túli vendégeket is köszönthettek.
„Őszi szél fúj a hegyekről…” – Ezzel a címmel szervezte meg Hagyományőrző Népdalköri Találkozóját az évtizedek óta intézményünkben működő Bokréta Népdalkör, és hívta közös éneklésre, értékteremtésre, népdalkincsünk megőrzésére a dalos társakat, erősítve a baráti kapcsolatokat is.
A szeptember 22-i rendezvényre – melyet Kardosné Bánhidi Éva, a Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója nyitott meg – több mint tíz csoport gyűlt össze, a helyiek mellett például Hódmezővásárhelyről, Mindszentről, Pusztaföldvárról, Nagyszénásról, a palicsi dalosok személyében pedig idén először határon túli vendégeket is köszönthettek.
– Ezek a találkozók arról szólnak, hogy minden csoport hoz valamilyen kedvenc összeállítást, nem feltétlenül a lakóhelyének megfelelőt, hanem az egész Kárpát-medencéből. Ami azért nagyon jó, mert a fellépések két-két és fél órája alatt százszámra halljuk a szebbnél-szebb magyar népdalokat, és úgy feltöltődik ilyenkor a lelkünk, hogy arra nehéz szavakat találni – foglalta össze érzéseit az OrosCafénak nyilatkozva a többszörös aranyminősítéssel bíró Bokréta Népdalkör művészeti vezetője, Szemenyei Józsefné, aki korábban úgy fogalmazott, a népdalköri találkozók során valódi személyes barátságok születtek, és ez legalább olyan fontos, mint a népdalkincsünk megőrzése.
A PMK-ban működő népdalkör szervezésében megvalósuló eredményes program – az elmúlt évekhez hasonlóan – nagy sikerrel zárult, a közös ebéd és tánc sem maradhatott el a koncertteremben.